Autózás az ötvenes években

Miközben az ötvenes évek autózása ügyében rengeteg tévhit, túlzott egyszerűsítés és szándékos ferdítés él a köztudatban, a valóság izgalmasan sokszínű.

Nem igaz, hogy nem voltak magánautók abban az időben. De mit is értünk azokon az időkön? Az 1951 és 1957 közötti korszak lett a magánautósok számára is a sötét ötvenes évek, amelynek elején közel hétezer embertől vették el az autóját, és alig több mint ezer tarthatta meg. Az üzemben tartási engedélyhez – amely nélkül benzinjegyet sem lehetett kapni -, vagy fontos beosztás kellett, vagy valami érdem. A fontos beosztáshoz nem különösebben magas polcot kell társítani, mert a vállalati főnököknek, minisztériumi osztályvezetőknek, jelentős beosztású honvéd- és rendőrtiszteknek eleve bolt hivatali gépkocsijuk, a még fontosabbnak járandósági autójuk, amellyel korlátok nélkül utazhattak akár a családjukkal is.
Mérnökök, jogászok, közgazdászok, orvosok, állatorvosok kaptak autótartásra felhatalmazást. Minden minisztériumnak és főhatóságnak volt „kerete”, adott számú autóhasználati engedély, és abból osztogathattak a miniszterek, vezetők a kiválasztottaknak. Ezek sorába tartoztak a sportolók, az írók, a művészek is, akikre persze jobban rávetült a rivaldafény, ezért különösen irigyeltekké váltak.

Technikatörténetnek látszó korrajz, amelynek segítségével egy eddig jórészt ismeretlen, helyenként abszurd világ tárul fel az olvasó előtt.